Kiszedtem a gardróbból egy fekete sárga sport cipőt és egy sárga pólót. Levettem a magassarkú piros csizmát és a piros felsőt. Egy sárga pólót vettem fel, amikor bejött a szobába George.
-Mi a baj édes? - kérdezte.
-Az edzőm Mark írt egy SMS-t, hogy ma edzés tizenegytől - duzzogtam.
-Ne légy emiatt durci, meg fogja érni a sok edzés - bíztatott.
-Mindegy hagyjuk, még elő kell keresnem a másik edző cuccom - mondtam, majd derékig eltűntem a gardróbban. Megtaláltam a csapatképpel ellátott sárga pólóm és előkerestem a kék rövidnadrágom, majd a citromsárga kézis cipőm.
-Úgy látom, hogy a sárga a kedvenc színed - állapította meg George.
-Igen, de a többi színt is szeretem, de a sárgát a legjobban - feleltem és elraktam a sporttáskámba a térdvédő mellé a cuccokat.
Majd a komódomhoz léptem és kivettem egy sárga sport melltartót és egy másik sárga bugyit. Majd a fürdőszobából hoztam ki tusfürdőt és törölközőt.
-Tán egy hétre mész? - nézett rám George mosolyogva.
-Nem, csak tudod az edzés közben eléggé megizzadunk a csajokkal és nem akarok büdösen belebújni az utcai ruhámba, így leszoktam az edzések után fürdeni - oktattam ki őt.
-Így mostmár értem - felelte Kedvesem, majd odajött hozzám és megcsókolt. Mikor elváltunk megnéztem az órám.
-Még csak tíz óra van, meg egy fél órám van az indulásig. Addig gyere menjünk le - húztam magam után George-ot lefelé a lépcsőn. Az előszobában ledobtam a táskát, majd a nappaliba a többiekhez mentünk.
-Mi az, nem tetszett a piros? - nézett rám kérdőn Tommy.
-Mi? Ja nem! - tiltakoztam hevesen - Csak edzésem lesz és átöltöztem - feleltem.
-Hánykor lesz? - érdeklődött Marie.
-Tizenegykor. Taylor ugye ti nem jöttök? - tudakoltam Tay-től.
-Nem hiszem, de az edzést azért megnézem - vágott vissza.
-Oké, akkor majd olyan negyed tizenkettő fele gyertek - mondtam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd George-al elindultunk. Szokás szerint én értem oda először.
-Bejössz? - kérdeztem kacéran George-ot.
-De az egy lány öltöző - akadékoskodott.
-De nincs itt senki - győzködtem.
-Rendben, bemegyek. Te győztél - adta be a derekát egyetlenem.
Átöltöztem, majd kimentünk az öltözőből és megnéztem a telefonom, hogy hány óra. Tizenegy múlt tíz perccel és a többiek még sehol nincsenek. Bementem a pályára és a labdán George mellé leraktam, én meg elkezdtem bemelegítni. Aztán pedig George segített a labdás bemelegítésben, utána nyújtottam. Mikor végeztem a bemeléegítéssel a poszotkról lőttem kapura amikor a többiek megérkeztek.
-Nektek a tizenegy mennyit jelent? - kérdeztem őket mérgesen.
-Jól van nyugi. Mit csináljunk? - szólalt meg Kate.
-Melegítsétekbe magatokat labdával és a nélkül, aztán nyújtsatok, majd lőjetek kapura - adtam ki az utasításokat. Mikör befejeztek a melegítést megjelent Mark.
-Jól van lányok, indításnak húsz kör futás - mondta Mark.
A futás után kifulladva ültünk le a padlóra. Azt hittük, hogy nem lehet rosszabb, de sajnos lehet.
-Harmincszor fel-le a lelátó lépcsőjén - utasította Mark.
-Úgy látszik, hogy lehet rosszabb - mondtam nyögve a csajokva.
-Valami baj van Read?! - pirított rám az edző.
-Nincs - morogtam vissza idegesen. Mérdegesen álltam neki feladatnak. Miután befejeztük ezt is kaptunk egy kis pihenőt. Ezalat odamentem az edzőhöz.
-Mar most mi bajod van? - kérdeztem tőle mérgesen.
-A Fehér sasok edzője felhúzott és most elég paprikás hangulatban vagyok - válaszolta.
-Rendeben legyél ideges, de ne rajtunk töltsd ki a mérgedet, mert örülhetsz, hogy még nem léptünk ki ebből a csapatból. Mert ha mi nem elnnénk ez a csapat a tabella alján lenne. Jó lenne ha a mérgedet nem rajtunk vezetnéd le - vágtam a fejéhez amitől Mark egy kicsit megdöbbent. Azzal megfordultam és leültem a többiekhez. Egy kis idő elteltével megszólalt Mark, már egy kicsit nyugodtabb volt a hangja.
-Rose, hozz ki megkülönböztető mezeket és álljatok fel két csapatban - utasított minket Mark.
Megbeszéltük, hogy én leszek a beálló és Rose az irányító., Eszerint álltunk fel a kezdéshez.
-Becca légy te irányító és Aliz menjen Beállónak, Rose te menj bal kettőbe - mondta Mark.
-Rendben - feleltük engedelmesen.
Én mondtam, hogy melyik figura jön és azt csináltuk, a figurák elég rendesen sikerültek. Így Mark is megvolt velünk elégedve, majd Mark szerencséra visszarakott beállónak. Volt egy tíz perces szünet, amikor felmentem a többiekhez a lelátóra.
-Bírod még? - kérdezte Marie.
-Persze, sőt egyre jobban felpörgök - feleltem mosolyogva.
-Pedig elég kemény az edzés - mondta Tommy.
-Észre vettem, meg is mondtam az edzőnek a magamét. Ha mérges vezesse le máson ne rjatunk, nem vagyunk mi robotok - feleltem.
-Na én mentem - álltam fel és megfordultam.
Te, Becca tiszta víz a a hátadon a póló - kiálltotta utánam Rachel.
-Tudom - válaszoltam.
Az edzés végén még Markkal egyeztettem, hogy holnap mikor lesz az edzés. Mikor beléptem az öltözőbe szinte már mindenki végzett. Bevonultam a fürdő részbe és beálltam a tus alá. Épp a hajamrók mostam le a habot amikor feltűnt, hogy néma csend van az öltözőben. Gyorsan befejzetem a fürdést, meg törölköztem, majd körbecsvartam magamon a törölközőt és bementem az öltöző helyiségbe. A cuccom nem volt ott ahol hagytam, így nem tudtam felöltözni se. Csak egy cetlit találtam az egyik padon amin ez állt: "Kint a kocsinál mindent megtalálsz". Egyedül a sport cipőm volt ott hagyva. Mikor kiértem a kocsihoz George ott várt rám a kocsikulccsal a kezében.
-Dögös vagy így vizes hajjal és törölközőben - mondta egy félmosoly kíséretében.
-Hahahaha! Inkább menjünk - mondtam, majd kinyitottam a csomagtartót, ahol ott volt a sporttáskám, de abba csak egy bugyi volt. Azt sikerült felvennem a kocsi és törölköző takarásában. Ezekután beültem a kocsimba ahol már George bent ült az anyós ülésen.
-Haza menjünk vagy a nyaralóba? - kérdeztem tőle.
-Menjünk a nyaralóba - válaszolta George. Rádordultam a városból kivezető útra. Éreztem, hogy George engem náz, majd a kezét rárakta a combomra. Ekkor döbbentem rá, hogy a törölköző alig takar valamit a lébaimból.
* * *
Mikor odaértünk, írtam egy SMS-t anyának, de a biztonság kedévéért felhívtam az otthoni vezetékest. Nem vette fel senki így az üzenet rögzítőre mondtam amit akartam.
Ahogy megérkeztünk a nyaralóhoz, beálltam a garázsba, majd bent a nyaralóben felmentem az emeletre, hogy keressek valamki ruhát.
Épp a melltartót vettemm fel amikor nyílt a szobe ajtó és George lépett be rajta.
-Mit egyyünk... - akadt el a szava amikor meglátott engem.
-Ebédre rendelhetnénk valami kaját - feleltem a fel nem tett kérdésére, miközben a szekrényben valami lenge ruhát kerestem. Egyszer csak George átkarolta a derekam én meg kézségesen simultam bele az ölelésébe, mire George a nyakamt kezdte behinteni csókokkal.
-Először szerintem együnk valami kaját mert éhes vagyok - nyögtem ki nagy nehezen ezt a mondatot.
-Most rád éhezem - válaszolta, majd hevesen megcsókolt.
Mikor elszakadtak ajkaink, pihegve szólaltam meg.
-Ha tovább folytatod akkor nem fogok tudni neked ellenállni - mondtam elhalóan.
-Akkor ne tedd - felelte majd új ra megcsókolt. Sznevedélyesen faltuk egymás ajkait, miközben az ágy felé araszoltunk. Mikor elértük az ágyat végig dőltem rajta, George pedig ámulattal nézett végig rajtam. Utána fölém helyezkedett és folytatta a kényeztetésem. Épp a mellatartót vette volna le rólam amikor megszólalt a telefonom.
-Haló - szóltam bele lihegve.
"-Szia Becca" - hallottam meg apa hangját
-Mi...... - akadt el a lelégeztem - Mit szertnél? - fejeztem be nagy nehezen a kérdést.
"-Zavarlak?" - kérdezte tőlem
-Neem.... mondjad - mondtam.
"-Csak gondoltam érdeklődöm, hogy miújság van veled?" - felelte.
-Semmi kül, szombaton lesz meccsem és szeretném ha eljönnel rá - kértem meg őt.
"-Persze ott leszek. Szia!" - köszönt el apa, majd lerakta a a telefont.
Geoge egyből megcsókolt, ahogy felé fordultam. Én pedig hevesen viszonoztam a csókját, majd egy gyönyörű délutánt töltöttünk együtt. Egymásba gabalyodva feküdtünk az ágyon.
-Enni kéne valamit - vetettem fel az ötletet.
-Akkor menjünk le és nézzünk szét - mondta, majd felkelt és felvett egy rövidnadrágot, nekem meg odanyújtotta a födre le dobott ingét. Fevettem az inget, majd lent a konyhában serénykedtünk mikor csengettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése