2010. december 21., kedd

14.fejezet

(Becca szemszöge)

Miközben Tommy-val verekedtünk egyszer csak rátérdelt a bal kezemre. A fájdalomtól felkiálltottam, de nem adtam fel. Sajnos így is Tommy nyert.
A verekedés befejezésével Marie elküldte George-ékat a boltba kajáért.
Miután a fiúk elmentek, Marie egyből odarohant hozzám.
- Jól vagy Becca? - kérdezte tőlem.
- Igen, csak egy kicsit fáj a csuklóm és az egyik ujjam, de szerintem csak meghúzódott - válaszoltam.
- Az nem érdekel, hogy te mit gondolsz, akkor is elmegyünk a kórházba - oktatott ki Marie.
- Igenis - szalutáltam, majd felvettem a cipőm és oda adtam a kocsi kulcsot Marie-nek.

* * *

A kórházban egy órás várakozás után, feltűnt George apukája Billy. Mikor észre vett bennünket, rögtön az irodájába hivott.
Először csak megvizsgálta a kezem, úgy hogy megnyomogatta óvatosan a fájó pontokat. Utána elküldött röntgenre.
Majd visszamentem az irodába, miközben vártuk a röntgen eredményét, Billy faggatózott.
- Szóval együtt vagy a fiammal. - állapította meg.
- Igen - feleltem.
- Mielőtt megkérdeznéd nem baj hogy együtt vagytok. Örülök, hogy megtalálta a szerelmet, már nagyon itt volt az ideje - mondta.
- De visszatérve a kezedre, mit csináltál? - faggatózott tovább.
- Hát tulajdon képpen verekedtem - vallottam be.
- És kivel? - kérdezte döbbenten.
- A bátyámmal összevesztünk és verekedés lett a vége - válaszoltam őszintén.
- És hogy sérült meg a kezed?
- Miközben verekedtünk, rátérdelt a kezemre a teljes testsúlyával.
Hümmögöt egy sort, majd megérkezett a röntgen eredmény.
Billy megnézte a képet és felém fordult.
- Jó hírem van, A kezed nem tört el, de a bal gyűrűs ujja egyik kis csontja megrepedt ezért egy pár napon keresztül hordanod kell ezt a sínt, amit most felrakok a kezedre - világosított fel.
Miután végeztünk, elköszöntünk tőle és hazamentünk.
Mikor beléptünk a házba, mindkét fiú elénk rohant.
- Mi a bajod? Mond hogy nem súlyos! Én nem akartam, csak .... - szabadkozott Tommy.
- Nincs semmi komolyabb bajom csak a bal kezem gyűrűs ujja sérült meg - adtam a tudtukra.
- Oké megnyugodtunk, amúgy van egy meglepetésünk a számotokra. Reméljük, hogy tetszeni és ízleni fog - mondta George.
Azzal bevezettek az étkezőbe ahol terített asztal várt minket.
Jól belaktunk, majd pihentünk egy kicsit és neki láttunk tanulni. Utána George és Rach átszaladtak váltóruháért és pizsiért, majd miután mindenki végzett a fürdéssel Twister partiba kezdtünk. Én pörgettem, mert a kezem miatt nem tudtam játszani. Háromnegyed tizenegykor hagytuk abba, mert kezdtünk fáradni.
Egyből elnyomott az álom George ölelő karjaiban.

* * *

Reggel puha és lágy csókokra ébredtem fel.
- Nem akarok még felkelni - nyafogtam.
- Ha nem kelsz fel akkor el fogsz késni a suliból - mondta George.
- Miért? Hány óra? - kérdeztem félálomban.
- Azthiszem, hogy háromnegyed hét.
Erre a mondatára kiugrottam az ágyból és a szekrényemhez futottam. Kikaptam egy pólót és egy csőnacit, majd egy fekete sport cipőt.
Bevágódtam a fürdőszobába és gyorsan magamra kapkodtam minden cuccomat, majd elvégztem a reggeli teendőimet. Utána lerobogtam a konyhába és megnéztem az órát, egyből rájöttem hogy csúnyán átvertek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése