2010. december 14., kedd

13.fejezet

(Marie szemszöge)

Miután végeztünk a vásárlással hazamentünk. Rachel, Becca, George és én bementünk hozzánk. Sajnos Taylor nem tudott jönni, mert mennie kellett segíteni a discoval kapcsolatban, mert most lett felújítva.
Bent a házban mi lányok felvonultunk Becca szobájába.
- Akkor rögtön suli után eljövünk ide és lefürdönk, majd utána - kezdett el pörögni Becky.
- Nyugi, nyugi. És amúgy Rachel milyen fehérneműt fog felveni? - kérdeztem őt.
- Hát majd én adok neki, úgy is van egy fekete-piros csipke csodám. - válaszolta rögtön.
- Oké, és mi mit veszünk fel? - tettem fel egy újjabb kérdést.
- Neked van fekete vagy halvány zöldes fehérneműd ha jól tudom - mondta mindentudóan.
- Jól van feladom. Na menjünk együnk valamit - feleltem.
- Okés, menjünk - mondta Rachel.
Lementünk a konyhába Rach és én leültünk az asztalhoz, míg Becca kinyitotta a hútőt.
Majd elkiabálta magát.
- Tommy - kiabálta Becca.
Tommy rögtön megjelent a konyha ajtóban.
- Mi az húgi? - kíváncsiskodott ártatlan hangon.
- Az van, hogy megetted a főtt kaját és nincs más a hűtőben. Ha már volt annyi eszed hogy megedd, annyi erővel már elmehettél volna a boltba is - osztotta Becca Tommy-t.
- Te engem osztasz? Ha valami bajod van akkor intézzük el, úgy ahogy a régi szépidőkben - felelte Tommy.
- Rendben - mondta Becca.
Azzal bementek a nappaliba ahol egymásnak estek.
Ott ütötték egymást ahol érték. A földön hemperegtek, hol Becca, hol Tommy volt felül.
Egyszercsak Becca felkiálltott. Erre berohant George a nappaliba.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte.
- Testvér harc - feleltem.
Ám ekkor Tommy győzelem ittasan elkiáltotta magát.
- Ha, én nyertem - mondta, Becca felett térdelve.
- Akkor is szólhattál volna, hogy elfogyott a hűtőből a kaja vagy valami - háborgott Becca.
- Jól van, most már hagyátok abba, mert én esek nektek. - kiáltottam el magam.
- Oké - sóhajtott Becky.
- Rendben, bocsi - válaszolta Tommy.
- Akkor Tommy és George ti elmentek a boltba, mi meg rendbe szedjük a nappalit - adtam ki a parancsokat.
- Okés, de akkor írjatok egy listát, hogy mit kell megvenni - felelte Tommy.
Gyorsan összeírtam a listát, majd a kezébe nyomtam. Miután a fiúk elmentek, egyből Becca-hoz rohantam, hogy nem történt-e valami baja.
- Jól vagy Becca? - kérdeztem tőle.
- Igen. Csak egy kicsit fáj a csuklóm és az egyik ujjam, de szerintem csak megzúzódott - mondta.
- Az engem nem érdekel, hogy te mit gondolsz, akkor is légyszives szedd össze magad, mert elmegyünk a kórházba - mondtam neki.
- Igenis - válaszolta.
Azzal felvette a fekete sportcipőjét és már útra készen állt, majd odadta a kocsija kulcsát és már száguldottunk is a kórházba.

* * *

Már vagy egy órája vártunk, mikot feltűnt George apja Billy. Mikor észre vett minket, egyből az irodájába hívott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése