35. fejezet

(Becca szemszöge)

"Mikor rám nézett tömény fájdalmat láttam a szemeiben. A fájdalom mellett felfedeztem még szerelmet, féltést és aggodalmat a tekintetében. A szemeiben lévő fájdalomtól megijedtem."

-Mi a baj édesem? - kérdeztem tőle.
-Egyszerűen ki kellett jönnöm a házból, hogy ne halljam annyira hangosan a sikolyaidat. Borzalmas volt hallgatni és nem tehettem ellene semmit - mondta elfúló hangon.
-Gyere ide egyetlen farkasom - tártam szélesre a karom. George egyből odabújt hozzám elkezdett sírni. Rám is rám tört a sírhatnék, agy egymást ölelve sírtunk. Mikor megnyugodtunk megszólaltam.
-Úgy sajnálom - mondtam és a mellkasába temettem az arcom.
-Mit sajnálsz? - kérdezte csodálkozva George.
-Azt, hogy fájdalmat okoztam neked - motyogtam bele a mellkasába.
-Nekem minden fáj ami a bevésődésemnek is - felelte, majd megcsókoltuk egymást és elindultunk befelé. Mikor beléptünk a nappaliba mindenki elhallgatott.
-Megint rólam volt szó? - kérdeztem tőlük halkan.
-Igen - válaszolta Marie.
-Jobban vagy már? - érdeklődött Rachel.
-Határozottan - szólalt meg mellettem George és az ölelésébe zárt. Így ölelkezve álltunk egy jó darabig, majd George felemelt és leült velem az ölében a kanapéra.
-Nem megyünk ma este bulizni? - vetette fel sz ötletet Taylor.
-Szerintem jó ötlet - mondtam beleegyezően.
-Oké - felelték a többiek.
-Akkor viszont el kell menni vásárolni - pattantam fel George öléből. A gyors felugrástól megszédültem és újra elkezdett fájni a fejem. A szédülés miatt egy kicsit megtántorodtam, George pedig aggódva tartott meg.
-Jól vagy? - kérdezte.
Helyeslően bólintottam, majd a többiek felé fordultam.
-Akkor indulás a plázába.... Uhh most jut eszembe, nekem be kell mennem Billy-hez a kórházba - feleltem csalódottan.
-Figyelj Becca, majd mi veszünk neked ruhát és ha gondolod akkor nem kell majd minket is megvárnotok, hanem nyugodtan hazamehettek - mondta Rachel és cinkosan George-ra kacsintott.
-Oké, rendben - mondtam.

Ahogy beakartam ülni a vezető ülésbe, George rosszalló hangja állított meg.
-Hogy gondolod azt, hogy engedlek vezetni ilyen állapotban - mondta, a szédülésemre utalva.
-Jó, itt a kulcs - dobtam oda neki a kocsi kulcsot.

Hamar odaértünk a kórházhoz. Mikor beértünk az épületbe, rögtön Billy irodájába mentünk. George kopogás nélkül lépett be a helyiségbe.
-Szia apa - köszönt George.
-Szia fiam! Becca örülök, hogy látlak - üdvözölt minket mosolyogva.
-Gyere, hagy nézzem meg a kezed - mutatott egy székre Billy. Megnyomogatta a kérdéses területet, majd ismét megszólalt.
-A biztonság kedvéért meg röntgenezzük. Gyere velem - hívott magával. George azt mondta, hogy ő nem ön velem, inkább megvár itt az irodában.

(George szemszöge)

Mikor Becca-ék távoztak én is kiléptem az irodából és az információs pulthoz mentem.
-Elnézést, de megtudná mondani nekem, hogy hol találom Joseph Read irodáját? - kérdeztem a pult mögött ülő nőt.
-Persze, természetesen. Ezen a szinten az új szárny 117-es ajtó lesz az - mondta olvadozva a recepciós hölgy.
-Köszönöm - válaszoltam, majd elindultam az iroda felkutatására. Mikor megtaláltam bekopogtam.
-Szabad - szólt ki Joseph.
Lenyomtam a kilincset és beléptem.
-Jó napot Mr. Read - köszöntem illedelmesen.
-Szia George! Mondtam, hogy tegezz nyugodtan! Minek köszönhetem a látogatásodat? - érdeklődött.
-Tudod egy fontos kérdést szeretnék feltenni neked, ami szerinted biztos még túl korai lenne, de én tudom, hogy egész életünkben ki fog tartani Becca-val a szerelmünk - köntörfalaztam.
-Értem, és mi lenne az? - nézett rám gyanakvóan Joseph.
Vettem egy mély lélegzetet és egy szuszra elhadartam.
-Szeretném tőled megkérni Becca kezét.
-Uhhh.... hát ezt.... ezt.... tényleg korainak tartom, de láttam, hogy hogy néz rád a lányom és te hogy nézel rá. Ezért úgy gondolom, hogy te megfelelő férj leszel a lányom számára. Isten hozott a családban - állt fel, majd kezet rázott velem és megöleltünk egymást.
-Mikor szeretnéd megkérni hivatalosan a lányom kezét? - kérdezte.
-Hát úgy gondoltam,hogy előtte meg beszélek az édesanyjával még ma, majd ma este egy romantikus este közben tervezem - válaszoltam.
-Rendes gyerek vagy. Még most is nagyon sajnálom, hogy eleinte úgy bántam veled - szabadkozott.
-Nem haragszom rád - feleltem, majd elköszöntem és vissza mentem apám irodájába. Szerencsére még nem értek vissza. Éreztem hogy egy hatalmas vigyor van az arcomon. Épp az tervezgettem, hogy hogy fogom megkérni Kedvesem kezét mikor beléptek az irodába. Becca furcsán méregetett, majd megrántotta a vállát és helyet foglalt az egyik fotelban. Apám kiolvasta a fejemből, hogy miért vagyok ennyire boldog és mosolyogva nézett Becca-ra.

(Becca szemszöge)

Mikor Billy-vel visszaértünk az irodába, bent egy vigyorgó George-al találtuk szembe magunkat. Úgy voltam vele, hogy majd elmondja ha akarja. Helyet foglaltam az egyik fotelban, majd Billy-re emeltem a tekintetem és már ő is mosolyogva nézett rám.
-Szóval - köszörülte meg a torkát Billy - kijelentem, hogy teljesen meggyógyult a kezed.
-Akkor mi mentünk is, mert sok a dolgunk - mondta George.
-Tényleg? - néztem rá kérdőn.
-Igen, úgy hogy gyere, mert be kell néznünk anyukádhoz is - felelte.
-Rendben, szia Billy - köszöntem el Billy-től.
-Szia apa - köszönt el George is.
A kocsiban faggattam George-ot, hogy mit titkol, de sajnos nem mondott semmit. Egy folytában csak azt hajtogatta, hogy "Majd megtudod".
Mikor beléptünk a hát ajtaján, anya jött elénk.
-Erika beszélhetnék veled? - kérdezte George.
-Persze - válaszolta anya.
-Négy szemközt - kérte George.
-Oké, akkor gyere a konyhába - hívta őt be a konyhába anya.
Néhány perc múlva mind a ketten boldog mosollyal az arcukon jöttek be a nappaliba
-Majd megtudom. Igaz? - néztem George szemébe.
-Igen - felelte. Majd indultunk is vissza a nyaralóba. Mikor odaértünk a többiek már otthon voltak.
-Sziasztok - léptem be a nappaliba.
-Szia Becky - köszöntek a többiek.
-Olyan morcos vagy - állapította meg Marie.
-George nem mond el valamit, de már az egész család tud róla - bosszankodtam.
-Tényleg, hova lett? - néztem körbe a nappaliban.
-Nem tudjuk - feleltek a többiek, majd elkezdtek velem beszélgetni. Majd egy negyedóra múlva Marie szólalt meg.
-Miért nem nézed meg a szobátokban?
-Marie ezt mondhattad volna hamarabb is - róttam meg.

Mikor felértem az emeletre, rózsa illata csapta meg az orrom. A szoba ajtajánál még erősebben érződött a virág illat. Gondolkodás nélkül léptem be a szobába, ahol George várt komoly ábrázattal.
-Valami baj van? - kérdeztem egyből.
-Nem csak valami komoly dolgot kell kérdeznem tőled - felelte.
Közelebb jött és fél térdre ereszkedett előttem.
-Rebecca Read téged szeretlek a világon mindennél jobban és veled szeretném leélni az életem. Hozzám jössz feleségül? - kérdezte George. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit válaszoljak neki.

34. fejezet

(Becca szemszöge)

"Felvettem az inget, majd lent a konyhában serénykedtünk, mikor csengettek."
-Ki lehet az? - néztem kérdőn George-ra.
-Nem tudom, de nyisd ki - mondta.
-Megyek! - kiabáltam ki. Gyorsan adtam George-nak egy futó csókot és mentem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam Marie-ék álltak velem szemben.
-Rosszkor jöttünk? - nézett végig rajtam sejtelmesen mosolyogva Marie.
-Nem, gyertek be épp főzünk valami ebédet - válaszoltam.
-Amúgy anya küldött el minket egy kis kajával. - szólalt meg Tommy is.
-Kicsim kik jöttek? - kérdezte az előszobába lépő George.
-Úgy látom nem unatkoztatok - állapította meg Taylor.
-hát eltaláltad, de ha megbocsátotok mi elmennénk felöltözni - mondtam, majd magam után húztam George-ot.
-Csak csendesen - szólt utánunk Tommy. Mérgesen hátrafordultam és kiöltöttem a nyelvem rá. Mikor beértünk a szobába, durcásan vettem le magam az ágyra.
-Ugyan édes, ne légy durcás - ült le mellém George.
-Jó, de akkor is - mondtam, majd felálltam és toporzékoltam egy sort.
-Ez mi volt? - nézett rám Kedvesem kérdőn.
-Indulat levezetés. Bocs ha hülyén néz ki, de néha csak úgy rám jön - magyarázkodtam.
-Semmi baj. Inkább gyere ide - hívott magához, mikor odaértem elé megfogta a derekam és lerántott az ölébe.
-Nem vagyok nehéz? - kérdeztem.
-Egyáltalán nem. Amúgy az alak váltók nagyon erősek - felelte csibészesen mosolyogva George.
Elmélyedtünk egymás szemeiben, majd egyre közelebb kerültünk egymáshoz és szenvedélyes csókban forrtunk össze. Aztán bevonultunk a fürdőbe.

Eközben a nappaliban:
(Marie szemszöge)

Rachel, Tommy, Taylor és én a nappaliban társasoztunk.
-Azt ugye tudjátok, hogy Becca nem örül annak, hogy itt vagyunk? - néztem a többiekre kérdőn.
-Látszott rajta, hogy nincs ínyére a dolog - felelte Taylor.
-Becca-nál az a baj, hogyha hazudni kell az érzéseiről akkor felveszi a póker arcát vagy esetleg a vidám mosolygós arcát, de a szemei azok elárulják őt - mondtam.
-Volt már ilyen - szólt közbe Tommy.
-Például? - kérdezte Rachel.
-Hát apával még nagyon régen összeveszett, de annyira hogy három vagy több hétig nem beszéltek egymással. Akkor abban az időben a barátai és én is azon voltunk, hogy felvidítsuk. A vicceinken az arca mosolygott, de a szemei azok szomorúak maradtak - mesélte Tommy-
-Miért lett ilyen zárkózott? - Érdeklődött tovább Rachel.
-Becca-t kisebb, nagyobb lelki traumák érték kis korában. Sokáig rém álmai voltak. Szörnyű volt hallani, ahogy azt kiabálja almában, hogy:"Ne bántsd anyát! Hagyd békén!". Mikor sikítozott az számomra olyan volt, mintha engem is bántanának - válaszolta elfúló hangon Tommy. Még sokáig beszélgettünk erről a témáról.

Fent a szobában:
(Becca szemszöge)

Mind a ketten egy szál törölközőben sétáltunk ki a szobába.
-Milyen ruhát vegyek fel? - kérdeztem George-tól.
-Nekem, mindegy. Mindenhogy gyönyörű vagy. - bókolt nekem. Erre elpirultam és az arcom a vizes hajam mögé rejtettem. George gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva.
-Ne rejtsd el az arcodat, nekem tetszik mikor egy-egy mondatomra elpirulsz - mondta, majd mélyen belenézett a szemembe. Még mindig így álltunk, mikor egy villanás zavart meg minket. Kábán néztem szét a szobában. Az ajtóban Rachel állt a fényképező gépemmel a kezében.
-Azt hol találtad? - érdeklődtem.
-A nappaliban colt az asztalon. A többiekről is van már fénykép csak rólatok nincs - válaszolta.
-De nem vettem ki a kocsiból - értetlenkedtem.
-Én voltam - szólalt meg George.
-Rendben, de máskor szólj róla majd légyszi - kértem meg őt.
-Persze cica, neked mindent - felelte Kedvesem.
-Na én mentem, mert az nekem már túl nyálas - fintorgott Rachel, majd a fényképező gépet lerakta a komódra.
Kiválasztottam az itt lévő ruháim közül egy kék ruhát és hozzá egy cica nadrágot, a ruhához illő kék magassarkút. A fehérneműim közül pedig egy kék melltartóra és bugyira esett a választásom. George is elvonult ruhát keresni magának, így egyedül maradtam a szobában. Felvettem a fehérneműt, majd a cica nadrágot és bementem a fürdőszobába hajat szárítani. Mikor végeztem a szárítással, gyorsan felvettem a kék ruhát, majd kifésültem a hajam. Bedugtam a haj vasalót, hogy majd kivasalom a hajam. Épp a sminkem raktam volna fel, mikor George belépett a fürdőszobába.
-Nem kell neked smink, már mondtam - szólalt meg felháborodottan George.
-Oké, de akkor had vasaljam ki a hajam - kértem őt.
-De nekem a hullámos hajad jobban tetszik - felelte durcásan Kedvesem.
Engedelmesen kihúztam a konnektorból a haj vasalót. Majd lementünk a többiekhez. Mikor leértünk mindenki elcsendesedett.
-Csak nem rólunk folyik a szó? - néztem rájuk kérdőn.
Taylor és Rachel sajnálkozva néztek vissza rám. Először nem értettem, hogy mi van, majd Marie-re néztem ő pedig Tommy felé bökött.
-Mit mondtál el nekik? - kérdeztem Tommy-tól
A szívem a torkomban dobogott a félelemtől.
-Elmeséltem, hogy a szüleink mit csináltak a szemed láttára - mondta.
-Nem csináltak semmit - vágtam rá.
-De igen, és ezt te is nagyon jól tudod, csak félsz felidézni magadban az emlékeket. Pedig hidd el, hogy megkönnyebbülnél ha kiadnád magadból - oktatott ki Tommy.
-Nem fogok megint egy élő hulla lenni a szüleim miatt. Miért csinálod ezt velem? - érdeklődtem.
-Látszik a szemedben, hogy még mindig magad hibáztatod a történtek miatt - folytatta könyörtelenül Tommy.
Mérgesen trappoltam be a konyhába, ahol az egyik szekrényből elővettem egy teli vodkás üveget. Felbontottam és alaposan meghúztam az üveget. Senki nem jött utánam, biztos úgy gondolták, hogy jobb ha lenyugszom.
Mikor mát több mint a felét meg ittam a vodkának, úgy érzetem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy bármit elmondjak a többieknek. Dülöngélve sétáltam be a nappaliba.
-Becca te mit csináltál magaddal? - hüledezett Marie és segített a kanapéhoz menni.
-Rőt gyűjtöttem - válaszoltam.
-Mihez? - kérdezte Tommy.
Rachel, Taylor, Marie és Tommy sajnálkozva néztek rám. Ahogy felültem, megszédültem és a fejembe fájdalom nyilalt. Körbe néztem a szobában, de George nem volt bent a helyiségben.
-Hol van George? - kérdeztem a többiektől.
-Kint van - felelte Rachel.
Nagy nehezen ki támolyogtam a házból, majd az udvar felé vettem az irányt. George ott állt a stégen. Mikor odamentem hozzá, nem reagált semmit.
-George - szólaltam meg halkan.
-Hm? - felelte, de nem nézett rám.
-Nézz rám! - kértem tőle, de nem csinált semmit, csak állt és nézte a kis tavat.
-Nézz rám! - kértem megint, de semmi reakció.
-Miért nem nézel rám? - kérdeztem kétségbe esetten. Mikor rám nézett tömény fájdalmat láttam a szemeiben. A fájdalom mellett felfedeztem még szerelmet, féltést és aggodalmat a tekintetében. A szemeiben lévő fájdalomtól megijedtem.