2011. április 29., péntek

33. fejezet

(Becca szemszöge)

Kiszedtem a gardróbból egy fekete sárga sport cipőt és egy sárga pólót. Levettem a magassarkú piros csizmát és a piros felsőt. Egy sárga pólót vettem fel, amikor bejött a szobába George.
-Mi a baj édes? - kérdezte.
-Az edzőm Mark írt egy SMS-t, hogy ma edzés tizenegytől - duzzogtam.
-Ne légy emiatt durci, meg fogja érni a sok edzés -  bíztatott.
-Mindegy hagyjuk, még elő kell keresnem a másik edző cuccom - mondtam, majd derékig eltűntem a gardróbban. Megtaláltam a csapatképpel ellátott sárga pólóm és előkerestem a kék rövidnadrágom, majd a citromsárga kézis cipőm.
-Úgy látom, hogy a sárga a kedvenc színed - állapította meg George.
-Igen, de a többi színt is szeretem, de a sárgát a legjobban - feleltem és elraktam a sporttáskámba a térdvédő mellé a cuccokat.
Majd a komódomhoz léptem és kivettem egy sárga sport melltartót és egy másik sárga bugyit. Majd a fürdőszobából hoztam ki tusfürdőt és törölközőt.
-Tán egy hétre mész? - nézett rám George mosolyogva.
-Nem, csak tudod az edzés közben eléggé megizzadunk a csajokkal és nem akarok büdösen belebújni az utcai ruhámba, így leszoktam az edzések után fürdeni - oktattam ki őt.
-Így mostmár értem - felelte Kedvesem, majd odajött hozzám és megcsókolt. Mikor elváltunk megnéztem az órám.
-Még csak tíz óra van, meg egy fél órám van az indulásig. Addig gyere menjünk le - húztam magam után George-ot lefelé a lépcsőn. Az előszobában ledobtam a táskát, majd a nappaliba a többiekhez mentünk.
-Mi az, nem tetszett a piros? - nézett rám kérdőn Tommy.
-Mi? Ja nem! - tiltakoztam hevesen - Csak edzésem lesz és átöltöztem - feleltem.
-Hánykor lesz? - érdeklődött Marie.
-Tizenegykor. Taylor ugye ti nem jöttök? - tudakoltam Tay-től.
-Nem hiszem, de az edzést azért megnézem - vágott vissza.
-Oké, akkor majd olyan negyed tizenkettő fele gyertek - mondtam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd George-al elindultunk. Szokás szerint én értem oda először.
-Bejössz? - kérdeztem kacéran George-ot.
-De az egy lány öltöző - akadékoskodott.
-De nincs itt senki - győzködtem.
-Rendben, bemegyek. Te győztél - adta be a derekát egyetlenem.
Átöltöztem, majd kimentünk az öltözőből és megnéztem a telefonom, hogy hány óra. Tizenegy múlt tíz perccel és a többiek még sehol nincsenek. Bementem a pályára és a labdán George mellé leraktam, én meg elkezdtem bemelegítni. Aztán pedig George segített a labdás bemelegítésben, utána nyújtottam. Mikor végeztem a bemeléegítéssel a poszotkról lőttem kapura amikor a többiek megérkeztek.
-Nektek a tizenegy mennyit jelent? - kérdeztem őket mérgesen.
-Jól van nyugi. Mit csináljunk? - szólalt meg Kate.
-Melegítsétekbe magatokat labdával és a nélkül, aztán nyújtsatok, majd lőjetek kapura - adtam ki az utasításokat. Mikör befejeztek a melegítést megjelent Mark.
-Jól van lányok, indításnak húsz kör futás - mondta Mark.
A futás után kifulladva ültünk le a padlóra. Azt hittük, hogy nem lehet rosszabb, de sajnos lehet.
-Harmincszor fel-le a lelátó lépcsőjén - utasította Mark.
-Úgy látszik, hogy lehet rosszabb - mondtam nyögve a csajokva.
-Valami baj van Read?! - pirított rám az edző.
-Nincs - morogtam vissza idegesen. Mérdegesen álltam neki  feladatnak. Miután befejeztük ezt is kaptunk egy kis pihenőt. Ezalat odamentem az edzőhöz.
-Mar most mi bajod van? - kérdeztem tőle mérgesen.
-A Fehér sasok edzője felhúzott és most elég paprikás hangulatban vagyok - válaszolta.
-Rendeben legyél ideges, de ne rajtunk töltsd ki a mérgedet, mert örülhetsz, hogy még nem léptünk ki ebből a csapatból. Mert ha mi nem elnnénk ez a csapat a tabella alján lenne. Jó lenne ha a mérgedet nem rajtunk vezetnéd le - vágtam a fejéhez amitől Mark egy kicsit megdöbbent. Azzal megfordultam és leültem a többiekhez. Egy kis idő elteltével megszólalt Mark, már egy kicsit nyugodtabb volt a hangja.
-Rose, hozz ki megkülönböztető mezeket és álljatok fel két csapatban - utasított minket Mark.
Megbeszéltük, hogy én leszek a beálló és Rose az irányító., Eszerint álltunk fel a kezdéshez.
-Becca légy te irányító és Aliz menjen Beállónak, Rose te menj bal kettőbe - mondta Mark.
-Rendben - feleltük engedelmesen.
Én mondtam, hogy melyik figura jön és azt csináltuk, a figurák elég rendesen sikerültek. Így Mark is megvolt velünk elégedve, majd Mark szerencséra visszarakott beállónak. Volt egy tíz perces szünet, amikor felmentem a többiekhez a lelátóra.
-Bírod még? - kérdezte Marie.
-Persze, sőt egyre jobban felpörgök - feleltem mosolyogva.
-Pedig elég kemény az edzés - mondta Tommy.
-Észre vettem, meg is mondtam az edzőnek a magamét. Ha mérges vezesse le máson ne rjatunk, nem vagyunk mi robotok - feleltem.
-Na én mentem - álltam fel és megfordultam.
Te, Becca tiszta víz a a hátadon a póló - kiálltotta utánam Rachel.
-Tudom - válaszoltam.

Az edzés végén még Markkal egyeztettem, hogy holnap mikor lesz az edzés. Mikor beléptem az öltözőbe szinte már mindenki végzett. Bevonultam a fürdő részbe és beálltam a tus alá. Épp a hajamrók mostam le a habot amikor feltűnt, hogy néma csend van az öltözőben. Gyorsan befejzetem a fürdést, meg törölköztem, majd körbecsvartam magamon a törölközőt és bementem az öltöző helyiségbe. A cuccom nem volt ott ahol hagytam, így nem tudtam felöltözni se. Csak egy cetlit találtam az egyik padon amin ez állt: "Kint a kocsinál mindent megtalálsz". Egyedül a sport cipőm volt ott hagyva. Mikor kiértem a kocsihoz George ott várt rám a kocsikulccsal a kezében.
-Dögös vagy így vizes hajjal és törölközőben - mondta egy félmosoly kíséretében.
-Hahahaha! Inkább menjünk - mondtam, majd kinyitottam a csomagtartót, ahol ott volt a sporttáskám, de abba csak egy bugyi volt. Azt sikerült felvennem a kocsi és törölköző takarásában. Ezekután beültem a kocsimba ahol már George bent ült az anyós ülésen.
-Haza menjünk vagy a nyaralóba? - kérdeztem tőle.
-Menjünk a nyaralóba - válaszolta George. Rádordultam a városból kivezető útra. Éreztem, hogy George engem náz, majd a kezét rárakta a combomra. Ekkor döbbentem rá, hogy a törölköző alig takar valamit a lébaimból.

* * *

Mikor odaértünk, írtam egy SMS-t anyának, de a biztonság kedévéért felhívtam az otthoni vezetékest. Nem vette fel senki így az üzenet rögzítőre mondtam amit akartam.
Ahogy megérkeztünk a nyaralóhoz, beálltam a garázsba, majd bent a nyaralóben felmentem az emeletre, hogy keressek valamki ruhát.
Épp a melltartót vettemm fel amikor nyílt a szobe ajtó és George lépett be rajta.
-Mit egyyünk... - akadt el a szava amikor meglátott engem.
-Ebédre rendelhetnénk valami kaját - feleltem a fel nem tett kérdésére, miközben a szekrényben valami lenge ruhát kerestem. Egyszer csak George átkarolta a derekam én meg kézségesen simultam bele az ölelésébe, mire George a nyakamt kezdte behinteni csókokkal.
-Először szerintem együnk valami kaját mert éhes vagyok - nyögtem ki nagy nehezen ezt a mondatot.
-Most rád éhezem - válaszolta, majd hevesen megcsókolt.
Mikor elszakadtak ajkaink, pihegve szólaltam meg.
-Ha tovább folytatod akkor nem fogok tudni neked ellenállni - mondtam elhalóan.
-Akkor ne tedd - felelte majd új ra megcsókolt. Sznevedélyesen faltuk egymás ajkait, miközben az ágy felé araszoltunk. Mikor elértük az ágyat végig dőltem rajta,  George pedig ámulattal nézett végig rajtam. Utána fölém helyezkedett és folytatta a kényeztetésem. Épp a mellatartót vette volna le rólam amikor megszólalt a telefonom.
-Haló - szóltam bele lihegve.
"-Szia Becca" - hallottam meg apa hangját
-Mi...... - akadt el a lelégeztem - Mit szertnél? - fejeztem be nagy nehezen a kérdést.
"-Zavarlak?" - kérdezte tőlem
-Neem.... mondjad - mondtam.
"-Csak gondoltam érdeklődöm, hogy miújság van veled?" - felelte.
-Semmi kül, szombaton lesz meccsem és szeretném ha eljönnel rá - kértem meg őt.
"-Persze ott leszek. Szia!" - köszönt el apa, majd lerakta a a telefont.
Geoge egyből megcsókolt, ahogy felé fordultam. Én pedig hevesen viszonoztam a csókját, majd egy gyönyörű délutánt töltöttünk együtt. Egymásba gabalyodva feküdtünk az ágyon.
-Enni kéne valamit - vetettem fel az ötletet.
-Akkor menjünk le és nézzünk szét - mondta, majd felkelt és felvett egy rövidnadrágot, nekem meg odanyújtotta a födre le dobott ingét. Fevettem az inget, majd lent a konyhában serénykedtünk mikor csengettek.

2011. április 25., hétfő

32. fejezet

Remélem tetszeni fog ez a fejezet :)


(Marie szemszöge)

Becca edzése után ahogy hazaértünk letelepedtünk a kanapéra.
-Ettetek már? - kérdezte tőlünk Becca.
-Nem, még nem. De gyorsan felmelegítem és ehetünk - szólalt meg Erika, majd kisietett a konyhában. A tévé távirányítója Tommy-nál volt így elkezdtük nézni a híradót. Pont a híradó végén szólt Erika, hogy mehetünk enni.
A kaja közben az edzést taglaltuk.
-Elég jó erőben vannak a lányok, főleg Becca - mondta Taylor.
-Miért? - érdeklődtem tőle.
-Egyik dobását blokkoltam és volt benne erő elég rendesen. Amúgy meg nagyon jó a taktikájuk - jegyezte meg Tay.
Becca nem igazán szállt be a beszélgetésbe, mert a fáradtságtól alig tudott ébren lenni.
-Köszönöm az ebédet - állt fel Becky az asztaltól.
-Egészségedre - válaszolta Erika.
Becca felszisszent, majd Erika felé fordult. Aztán Erika segített neki levenni a melegítő felsőt, mert a válla miatt nem tudta levenni magáról. George és ő felmentek a szobájába mi pedig lent maradtunk. Visszamentünk a nappaliba. Nem sokra rá Erika is és Tommy-ék is elvonultak a saját szobájukba pihenni.
-Nézünk valami filmet? - nézett rám kérdőn kedvesem.
-Nézhetünk - egyeztem bele. Majd felálltam és kerestem valami érdekesnek tűnő filmet. Kivettem a tokjából és behelyeztem a lejátszóba, és elindítottam, majd Taylor karjai közé fészkeltem magam.
-Mit raktál be? - kérdezte Tay.
-A Karib-tenger kalózai 3-at - válaszoltam.
A film felénél tartottunk mikor George jött le a lépcsőn és csatlakozott hozzánk.
-Nagyon halkak voltatok :D - szólalt meg Tay.
-Eszement, nem csináltunk semmi olyat. Csak megmasszíroztam és elaludt közben - felelte George.
-Hol masszíroztad? :D - kérdeztem kajánul vigyorogva, erre George megforgatta a szemét és válaszolt a kérdésre.
-A vállát és a hátát - válaszolta.
-Húú, haver akkor leszedted róla a melltartót is. Nagyon unalmas lehetsz ha bealudt rajta Beca - piszkálta Taylor tovább George-ot.
Erre a kijelentésére tarkón vágtam Taylort.
-Na, most ezt miért kellet? - kérdezte felháborodottan.
-Ne üsd bele az orrod mások magán életébe - mondtam.
Nem sokra rá csatlakoztak a többiek is hozzánk, kivéve Beccat aki még mindig fent húzta a lóbört. A Karib-tenger kalózai után még megnéztünk egy filmet.
Négy óra után hallottuk, hogy Becca lejön a lépcsőn és bemegy a konyhába, majd ott elkezd csörömpölni az edényekkel. Tommy kezébe vette a kamerát és odasunnyogott a konyha ajtóba, majd elkezdte filmezni Becca ténykedését.
A Becca féle pudingos piskóta nagyon finom volt és hamar elfogyott, nagy sajnálatunkra. A süti elfogyasztása után Tommy szólalt meg.
-Becky megnézzük az edzésedet és konyhai ténykedésedet? - kérdezte Tommy.
-Persze, nézzük - egyezett bele.
Tommy ügyködött valamit a kamerával, majd megjelent a TV képernyőjén egy videó ami nem az edzés volt. A videón Becca-ék előző szezon záró meccsük volt rajta, amit megnyertek. Majd egyszer csak hirtelen Becca kikapcsolta a kamerát, mert egy kényes részhez értünk.
-Na mit csinálsz!? Most jött volna a jó rész - szólalt meg Tay és George egyszerre.
Majd ezek után megnéztük az edzést, alég kemény edzés volt még így videón is, de Becca-éknak meg se kottyant. Az edzés után következett a konyha művészete. Erre Becky felállt és felvonult a szobájába. George is utána ment majd nem sokra rá elegánsan felöltözve jelent meg a nappaliban.
-Hova mentek? - néztem végig George-on.
-A szüleimmel fogunk vacsorázni - felelte George.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd felmentem, hogy megnézzem hogy halad Becca.
-Úgy tudtam, hogy ezt fogod felvenni. Annyira szép vagy - dicsértem meg ahogy beléptem a szobába.
-Köszönöm húgi. - ölelt meg.
-Amúgy George már türelmetlenül vár - suttogtam a fülébe.
-Még pár cuccot kell összeszednem és már lent is vagyok - mondta nekem mosolyogva.
Megvártam míg elrakja azt a párt dolgot, majd szép lassan sétáltunk le a lépcsőn Beccával. Mikor leértünk a lépcsőn elléptem mellőle, majd Taylor mellé álltam, aki a derekam köré fonta a kezét.

Mikor indultak mindenkit jó alaposan megölelgettek mind a ketten, majd kiléptek a bejárati ajtón.
Ezek után Mindenki elvonult a saját kis birodalmába, Taylor és én bementünk a szobámba.
-Mit csináljunk? - néztem Tay-re kérdőn.
-Van egy pár ötletem - mondta kajánul vigyorogva.
-És mik lennének azok? - kérdeztem rá kacéran.
Erre Tay elkezdett csókolni, ami egyre hevesebb lett. Végül Tay keze becsúszott a pólóm alá és feljebb túrta a felsőm. Majd megszakította a csókunkat és kibújtatott a pólómból, majd áttért a nyakam kényeztetésére. Én is megszabadítottam Taylort az ingétől. Így egymás után szabadítottuk meg egymást a ruhadaraboktól. Taylor egész végig nagyon finoman bánt velem és vigyázott rám. Egy csodálatos éjszakát töltöttünk el Taylor-ral.

* * *

Reggel simogatásra ébredtem. Megfordultam és kinyitottam a szemem.
-Jó reggelt - köszöntem.
-Neked is Cicaa - mondta, majd megcsókolt. Utána jelentősség teljesen végignézett rajtam és ekkor vettem észre, hogy felül nincs rajtam a takaró. Egyből feljebb rántottam magamon a plédet, mire Taylor mosolyogva szólalt meg.
-Nem kell takargatnod magad, már úgy is láttalak meztelenül.
-De az este volt és akkor nem zavart, de most viszont igenis zavarban vagyok - vágtam rá rögtön. Még fetrengtünk egy kicsit, majd felkeltünk és felöltöztünk, utána levonultunk a konyhába.
A konyhában már ott volt Rachel és Tommy.
Tommy az őrült vicceivel szórakoztatott minket, amikor betoppant Becca és George páros is. Elmondtuk nekik, hogy a héten nem lesz suli, aztán Becca telefonja csipogott és bosszúsan kiáltott fel miután elolvasta az SMS-t. Becca idegesen trappolt fel az emeletre.
-Mi baja van? - kérdeztem.
-Nem tudom, de megyek megnézem - mondta George.
Azzal George is felment, mi pedig folytattuk a reggelit.

2011. április 16., szombat

Ruhák 31. fejihez



Becca cipője, nadrágja és felsője amit visel a fejezetben :)

31. fejezet

Remélem, hogy tetszeni fog annak aki olvassa ezt a blogot :)

(Becca szemszöge)

A házban a földszinten található a nappali, az előszoba, a konyha és az étkező. Az elsőemeleten van a szülők és Rachel szobája, egy-egy fürdő szoba a szobákhoz plusz egy dolgozószoba. A legfelső szint csak George birodalma, ott van a szobája, a fürdőszoba és egy vendég szoba. Mikor beléptünk a szobába becsukta utánam az ajtót és hellyel kanált, de én nem ültam le hanem a nagy ablakhoz sétáltam és kinéztem rajta. Miközben az erdőt kémleltem George hátulról átkarolt.
-Na, hogy tetszik? - kérdezte tőlem
Az ajtóval szemközti falban volt elhelyezve a nagy ablak ami előtt álltunk és mellette volt egy üveg ajtó amin kilépve egy erkélyre lehet kujitni. Van két ajtó ami a szobából nyílt, az egyik a fürdőszobába vezetett, a másik pedig egy kisebb gardróbot takart. Van egy hatalmas francia ágy és avval szemben pedig egy nagy LCD TV, az ágy mellett az íróasztala helyezkedik el.
-Nagyon jó. Sőt eszméletlen - válaszoltam.
-Akkor jó. Itt maradsz velem estére? - kérdezte és közben mélyen a szemembe nézett.
-De nem hoztam magammal cuccot - mondtam.
-Majd veszünk ki Rachel gardróbjából ruhát. Nem fog megharagudni hidd el nekem. Pizsamát meg én is tudok neked adni - nézett rám csibészesen.
-Rendben legyen - egyeztem bele.
-Mit csinálunk lefekvésig? - érdeklődtem.
-Hmm... van egy pár ötletem - felelte ,még mindig hátulról átkarolva a derekam. Majd elkezdte csókolgatni a nyakam.
-George ezt... - próbáltam mondani, de megfordított az ölelésében és betapaszotta a számat az ajkaival. Mikor elváltunk egymás ajkaitól lihegve szólaltam meg.
-Ezt nem kéne, mert a szüleid itthon vannak és nem kéne, hogy valamit meghalljanak - mondtam szemlesütve zavaromban. George gyengéden felmelte a fejem az államnál fogva, majd megcsókolt.
-Nyugi, elmentek, mert valami fontos dolgot kell elmondanom neked - szólalt meg George komolyan.
-Akkor rajta. - válaszoltam és leültem az ágyra.
-Hol is kezdjem. - gondolkodott el.
-Talán az elején - vágtam közbe.
-Rendben, szóval a családom és én nem vagyunk... nem vagyunk emberek. Mi alakváltók vagyunk, át tudunk alakulni farkassá, oroszlánná vagy párduccá - mondta nagyon komolyan. Először majd nem kinevettem, de láttam a szemében a komolyságot így nem mertem kinevetni.
-Komolyan montad? - kérdeztem hitetelnkedve - És ennek mi köze van hozzám?
-Van az alakváltóknál egy olyan, hogy bevésődés. Ez olyan mint a szerelem első látásra, de ez sokkal erősebb és én is ilyet érzek irántad - válaszolta.
-Értem, és átváltoznál a kedvemért farkassá? - kértem tőle.
-De meg fogsz tőlem ilyedni és el fogsz hagyni. Azt nem bírnám ki. - mondta kétségbe esetten.
-De hogy foglak elhagyni, olyan buta vagy. Szeretlek és ezen már semmi és senki nem tud változtatni. - bíztattam kedvesem.
-Oké, legyen - egyezett bele, majd elkezdett vetkőzni.
-Te mit csinálsz? - kérdeztem pirosló arccal.
-Ha nem veszem le a cuccaimat, akkor mikor átváltozok elszakadnak - magyarázta miközben már a nadrágját vette le.
-Amúgy meg szerintem fölösleges zavarban lenned, mert már láttuk egymást ruha nélkül - nézett rám csibészes mosollyal. Legyintettem egyet és elfordultam, majd egyszer csak valami megbökte a hátamat. Mikor megfordultam egy hatalmas szürke farkas állt velem szembe.
-Ez te vagy?- kérdeztem a farkas szemébe nézve, amiben George szemeit fedeztem fel. Óvatosan közelítettem a kezem a fejéhez, erre ő lehajtotta, hogy jobban elérjem azt. Mikor hozzáértem, nagyon meleg, puha és selymes volt a bundája.
-Hozzád bújhatok? - néztem rá kérdőn. George erre bólintott, én meg közelebb mentem hozzá és átöleltem a nyakát. A fejem belefúrtam a bundájába és mélyet szippantottam az illatából. Meglepődtem, mert az erdő szaga mellett érzetem George citrom és mentol illatát. Már egy jó ideje így álltunk, mikor megszólaltam.
-Visszaváltoznál? - mormoltam a bundájába. Erre George kibontakozott az ölelésemből és visszaalakult emberré. Gyorsan felkapott egy nadrágot és odajott hozzám. Felkapott a karjaiba és megpörgetett, mikor megálltunk George csillogó szemekkel nézett rám.
-Annyir hogy itt maradtál és elfogadtál engem - szólalt meg.
-Kérdezhetek a farkasokról vagyis rólatok?
-Amit csak szeretnél - felelte.
-Rachel is alakváltó?-kérdeztem
-Igen ő is az, Billy és Lily is alakváltól.
-Ők az igazi szüleitek?-érdeklődtem tovább.
-Nem, sajnos. Több éveel ezelőtt még nem voltunk egy család. Csak Rachel és én vagyunk vérszerint is tetsvérek. Billy és Lily másik törzsből származnak, csak elköltöztek. Minket pedig magukhoz vettek - mesélte.
-Mitötént az igazi szüleitekkel?
-Mikor tizenhárom évesek voltunk anyánk hirtelen meghalt és apánk belebetegedett a hiánya. Így pár hónapra rá apánk követte anyánkat. - mondta szomorúan.
Erre megöleltetem, majd megcsókoltam, George ledöntött az ágyra és úgy folytattuk egymás ajakinak falását. Már nem volt rajtam a boleró és a ruhám is már csak alul volt rajtam. Felül pedig melltartóban voltam, mikor megszólalt a telefonom.
-Ne vedd fel - kért George.
-De mi van ha fontos - néztem rá.
-Oké - válaszolta kedvesem és legördült rólam, én meg keresni kezdtem a telóm. Nagy nehezen megtaláltam és felvettem
-Haló - szóltam bele.
"-Szia Becca, Tommi vagyok. Apa keresett itthon és azt üzeni hogy jövőhéten várnak minket Erikáék ebédre" - mondta Tommy.
-Jó oké, majd visszahívom holnap délután. Jó? - kérdeztem tőle.
"-Nekem jó, szia! Jó szórakozást!"- felelte és hallottam, hogy elneveti magát, majd kinyomta.
-Mi az? - nézett rám George kíváncsi szemekkel.
-Semmi nem lényeges. Mivel a bátyám miatt oda lett a pillanat, mi lenne ha elmennénk megfürdeni? - vettem fel az ötletet.
-Rendben - egyezett bele. Felállt az ágyról és felkapott. Így mentünk be a fürdőszobába. A tusolóban megengedte a vizet, majd elkezdett csókolgatni. Mikor már nem volt rajtunk ruha, beálltunk a tus alá. Mind ketten elégedetten léptünk ki a tus alól, mikor befejeztünk a fürdést. :)
Ezek után befészkeltük magunkat George ágyába, majd még beszélgettünk, de viszonylag hamar elnyomott minket az álom.
* * *
Reggel a telefonom ébresztőjére keltem fel. Mikor kinyomtam, utána még egy kicsit lustálkodtam, majd elkezdtem George-ot kelteni.
-George - ráztam meg finoman, de semmi reakció.
-Édesem, ideje felkelni - csókolgattam az arcát, mikor a szájához értem elvigyorodott és akrjaiba zárt.
-Hé ez nem ér - szóltam rá.
-Mindig is ilyen ébresztőre vágytam - felelte álmodozva.
-Kedves álmodozó királyfi ideje felkelnie - mondtam mosolyogva.
-Oké, királykisasszony márid kelek - azzal felkelt és elbonult a fürdőbe.
Addig én felvettem George földre dobott indjét és Rachel szobájába vonultam. Közben dobtam neki egy SMS-t, hogy veszek el a szekrényéből ruhát és hogy ő is nyugodtan vehet el tőlem ruhát. Mikor elküldtem az SMS-t letettem a telefont és bementem Rachel szobájába. Mikor kinyitottam a gardróbot elállt a lélegzetem, annyi ruha volt ott. Ali tudtam választani a sok ruha közül, végül a választásom egy piros hosszú ujjú felsőre, egy farmerre és egy piros csizmára esett.
Mikor visszamentem a kiválasztott ruhákkal George szobájába, ő már készen volt. Ahogy végig nézett rajtam kajánul elvigyorodott.
-Nagyon jól áll neked az ingem - szólalt meg.
-Gondolod? - néztem végig magamon, majd bementem a fürdőszobába készülődni. Hamarabb végeztem, mint ahogy szoktam, mert nem sminkeltem ki magam. Mikor kiléptem George-nak tátva maradt a szája.
-Csukd be szág vagy bele repül a légy - mondtam mosolyogva.
-Sokkal szebb vagy smink nélkül - bókolt.
-Tényleg?
-Ezerszázalék - felelte.
-Rendben hiszek neked, de menjünk át hozzánk mert a sulis cuccom otthon van - kértem őt.
-Akkorinduljunk - mondta.

Mikor beléptünk a házba nagy röhögés hallatszott a konyhából.
-Sziasztok - köszöntünk, mikor beléptünk a konyhába.
-Nicsak, itt van a gerle pár - mondta Tommy.
-Nagyon jól nézel ki - dícsért meg Rachel mosolyogva. Én is végignéztem rajta és elmosolyodtam.
-Te is - mondtam, majd egymásra vigyorogtunk.
-Mi ilyen vicces?-kérdezte tőlünk Taylor.
-Hagyjuk, mert hósszú - legyintettem.
-Hány óra van? - érdeklődött George.
-Fél nyolc. Miért? - válaszolta Marie.
-Nem kéne suliba menni? - néztem rájuk kérdőn.
-Nem, mert a tnároknak tovább képzés van egész hétan így nem lesz tanítás - felelte Marie.
-Értem - ekkor jött egy SMS-em. Mark az edzőm küldte.
"Szia Becca! Ma tizenegytől délután egyig edzés és megbeszélés. Bárlak a csarnokban. Mark!" állt az üzenetben.
-Há ez nem igaz - kiálltottam fel majd felmentem a szobámba és elkezdtem készülődni.

2011. április 3., vasárnap

30. fejezet

(Becca szemszöge)

A video filmen az előző szezon utolsó meccse után az öltözőben játszódott. Rögtön eszembe jutott, hogy azt a meccset megnyertük és, hogy anya bejött az öltözőbe a kamerával.
-Anya, ezt miért vetted fel? - kérdeztem tőle.
-Jó volt nézni a boldog arcotokat és gondoltam felveszem - válaszolta ártatlan hangon.
Közben a videón megjelentem én is egy pezsgős üveggel és egy kupával a kezemben. Az üvegpezsgő körbe járt, így hamar kiürült az üveg, majd egyszercsak eltűntem a felvételről. Nem sokra rá megjelentem törülközőbe csavarva.
"-Anya légyszi kapcsold ki a kamerát, mert felszertnék öltözni. " - kértem őt a felvételen.
"-Oké" - felelte, de nem jó gombot nyomott meg mert a film tovább folyatódott.
Ahogy levettem volna magamról a törülközőt felpattantam a díványról és kikapcsoltam a Tv-ét.
-Na mit csinálsz! Most jött volna a jó rész - szólalt meg Taylor és George egyszerre.
-Nem szeretném mutogatni magam mindenki előtt - vágtam vissza paradicsom piros arcal. Majd elindítottam az edzésről készült videót. Nagyon jó volt vissza nézni így majd megtudjuk a csajokkal beszélni, hogy miben kell javítani. Miután vége lett az edzésről készült videónek, következett az amit Tommy felvett rólem a konyhában. Azt már nem akartam látni így felmentem a szobámba. A szobámban levettem az egyik kedvenc könyvem a polcról, majd feltelepedtem az ágyra és neki láttam olvasni. Épp a legizgalmasabb résznél tartottam amikor egy kéz kikapta a könyvet a kezemből.
-Hé! - kiáltottam fel.
-Mi ez? - kérdezte kíváncsian George.
-Az egyik kedvenc könyvem és pont a legjobb résznél tartok, úgy hogy szeretném vissza kapni. - válaszoltam.
-Mindjárt visszaadom csak előtte szertnék tőled kérdezni valamit. - nézett rám komolyan. - Eljönnél velem valahová ma este? - kérdezte.
-Veled még a világ vigére is elmennék  :) - öleltem meg őt. - Amúgy hova mennénk? - érdeklődtem tőle.
-A szüleimhez mennénk vacsorára  - mondta nyugodtan.
-Értem, akkor viszont elkezdek készülődni - szólaltam meg, majd a szekrényemhez mentem és elővettem belőle a fehérneműmet, majd bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan lefürödtem, majd felvettem a fehér csipkecsoda fehérneműmet, majd erre a köntösöm és vissza mentem a szobába. Ott bedugtam a hajvasalómat, majd elővettem a ruhákat. Gyorsan kerestem egy combfix harisnyát, majd megcsináltam a hajam amibe enyhe hullámokat raktam a vasaló segítségével, utána pedig felöltözem. Épp a táskába pakoltam bele amikor nyílott a szoba ajtaja és Marie lépett be rajta.
-Úgy tudtam, hogy ezt fogod felvenni. Annyira szép vagy - dícsért meg
-Köszönöm húgi. - öleltem meg.
-Amúgy George már türelmetlenül vár - suttogta a fülembe.
-Még pár cuccot kell összeszednem és már lennt is vagyok - mondtam neki mosolyogva. Mikor evvel is megvoltam szép komótasan sétáltunk le Marivel a lépcsőn. A többiek már a lépcsőajjánál az előszobában vártak minket.
Nagy sajnálatomra mindenki engem nézett, én pedig nem szerettem a figyelem középppontjában állni, így az arcom a hajam alá rejtettem és úgy álltam a lépcső előtt. Aztán George jött oda hozzám és gyengéden felmelte fejem.
-Gyönyörűen nézel ki - bókolt nekem, majd megcsókolt.
Pirosló arccal váltam eltőle, majd a mállkasába fúrtam a fejem zavaromban.
-Ugyan hugi ne légy szégyenlős - szólalt meg Tommy.
-Úgy van, mutasd magad - kérlet anya is. Mire kelletlen de kibontakoztam az ölelő karokból és körbe fordultam, hogy mindenki lásson előröl és hátulról is.
-Nagyon csinos vagy, de nem fogsz így fázni? - aggodalmaskodott anya.
-Anya, csak a szomszédba megyek - mondtam dorgálóan.
-Ha neked így jó, akkor legyen - egyezett bele végül. Jó alaposan megölelgettem mindenkit, majd végre elindultunk.

Ahogy odaértünk George kinyitotta előttem a bejárati ajtót és beengedett rajta. Az előszobában nem volt seni így George szólalt meg egy kicsit hangosan:
-Anya, apa megjöttünk.
A hívásra rögtön ott teremtek az előszobában.
-Már nagyon vártunk titeket. Örülök, hogy jobban megismerhetlek Rebecca - mondta, majd egy meleg és szeretetteljes ölelésben részesített. Kicsit meglepett, de vissza öleltemén is. Azután következett Billy, Goerge apukája.
-Hogy van a kezed Becca? Látom már levetted a kötést róla - jegyezte meg Billy.
-Hát már sokkal jobban - válaszoltam zavartan.
-Becca levette a kötést róla és elment kézi edzésre. Hiába mondtam neki, hogy ne vegye le - árult be George.
-Igaz ez? - nézett rá kérdőn Billy.
-Igen az - vallottam be kelletlenül.
-Hát akkor gyere velem és megnézem, hogy mi a helyzet - azzal elindult a lépcső felé. Én pedig mentem utána, de viszont George nem tudott, mert Lily megakadályozta ebben.
Egy szépen és izlésesen berendezett dolgozó szobába invitált be, majd leültetett egy kényelmes fotelbe, őpedig a mellette lévőben foglalt helyet, majd megvizsgálta a kezem.
-Még egy kicsit talán pihentetni kellett volna, de nem vettem észre rajta semmi rendellenességet, de azért holnap suli után gyere be a kórházba  - mondta.
-Értettem - válaszoltam mosolyogva.
-Amúgy mi a terved az érettségi után? - kérdezte kedvesen tőlem.
-Huhh, hát vagy jogász szeretnék lenni vagy pedig orvos. Még nem sikerült választanom - feleltem.
-Nagyon figyelemre méltó foglalkozások ezek - nézett rám elismerően.
-Gyere menjünk le a töbiekhez, mert a végén még aggódni kezdekenek - terelt ki az ajtón maga előtt mosollyal az arcán Billy.
Mikor leértünk George rögtön odajött hozzám és jó szorosan az ölelésébe zárt.
-Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
-Persze, majd még holnap vissza kell mennem apukádhoz a kórházba ellenőrzésre. - suttogtam a fülébe.
Majd George egy apró csókot lehelt ajkaimra, amikor a szülei felé néztünk ők mosolyogva figyeltek minket.
-Gyerekek kész kaja, ha gondoljátok ehetünk - szólalt meg Lily.
-Bementünk az étkezőbe és nekiláttunk a vacsorának. A vacsora elfogyasztása után segítettem leszedni az asztalt és kivinni a tányérokat a konyhába.
-Rebecca, hogy ismerkedtetek, mag George-al? Mert nekünk nem árult el részleteket - mondta Lily mosolyogva.
-A plázában vásárolgattunk unkohúgommal és épp a próbafülke felé igyekeztem amikor neki mentem és szószerint ledöntöttem a lábáról George-ot. Már akkor valami kialakult köztün, de csak utána lett komolyabb a helyzet - meséltem el neki álmodozva.
-Aznap George álmodozva és a föld fellett több méterrel lebegve jött haza, de nem mondott semmi konkrétat, avval kapcsolatban, hogy mi történt vele - felelte vidáman, majd visszamentünk az ebédlőbe.
A desszert után Billy szólalt meg.
-Rebacca hogy hívják az apád? Ha nem túl udvariatlan kérdés? - érdeklődött Billy.
-Joseph Read - feleletem.
-Amikor elváltak a szüleid, milyen kapcsolatod maradt az apáddal? - faggatózott tovább Billy.
-De Billy ilyet illetlenség kér...- szidta férjét Lily.
-Nem, nem nincs semmi baj. Mikor még a szüleim együtt voltak, nagyon apás voltam, de ez idővel a tettei miatt kicsit megromlott a szoros kapcsolat közöttünk, de azért elég jó - válaszoltam.
-Meglepő, hogy ennyire jól viseled - bökte ki - Már meg bocsáss - szabadkozott rögtön.
-Tudod a bátyám és az anyám nagyon sokat segítettek nekem és mindig támaszt nyújtottak nekem ha kellett és mindenben számíthattam rájuk. Persze ahogy egyre nagyobb lettem, egyre kevesebbett kértem ebből a támaszból. Próbáltam a problémáim egyedül megoldani és nagyrészben sikerült is. - válaszoltam őszintén.
-És hogy hogy elkezdtél kézilabdázni? - érdeklődött Lily.
-Nagyob megtetszett ez a sport. Bár néha durva is tud lenni, de sérülés nélkül is meglehet úszni egy meccsett vagy legalább egy félidőt. Ötödikes korom óta kézizek és még mindig úgy imádom mint amikor elkedztem. - feleltem.
-Voltak már komolyabb sérüléseid? - kérdezte Billy.
-Huhh, hát volt olyan, hogy a térdem kiment, aztán a bokám is kificamodott, azóta van bokaszorítóm és térdszorítóm. Volt olyan, hogy az egyik ujjam megzúzódott, de csont törésem még nem volt. Szerencsére - kopogtam le gyorsan az asztalon.
-Hát elég hosszú a lista. Reméljük, hogy a közel jövőben sem lesz semmi komoly sérülésed - szólalt meg Lily.
George csendben és figyelmesen hallgatta végig a kifaggatásom, majd elindultunk, hogy körbe vezessen a házban. Kedvesem utoljára mutatta meg a szobáját ahová betessékelt és hellyelt kínált.

2011. április 1., péntek

29. fejezet

(Becca szemszöge)

Mikor hazaértünk fáradtan rogytam le a kanapéra.
-Ettetek már? - kérdeztem a többieket.
-Még nem. De gyorsan felmelegítem és ehetünk - állt fel anya és kiment a konyhába.
A többiek a hiradót nézték, engem nem nagyon kötött le. Csak azt éreztem, hogy egyre nehezebbek a szemhéjaim, így engedtem a hívogató álmoknak. Még távolról érzékeltem, hogy anya szól, hogy mehetünk enni. Tommy egy kicsit megrázott.
-Mi az? - néztem rá álmosam.
-Gyere enni aztán pihenhetsz - válaszolta.
-Rendben - álltam fel majd kótyagos fejjel indultam meg az étkező felé. De a nagy álmosságban nem figyelem és neki mentem az ajtófélfának, amitől egy kicsit megtántorodtam. De nem estem el.
-A fenébe, kirakta arrébb azt az izét - sétáltam be az étkezőbe.
-Mi a baj kincsem? - kíváncsiskodott anya.
-Nekem jött az ajtó félfa - feleltem és leültem a helyemre.
-Értem, máskor figyelj jobban Rebecca. Akkor együnk - folyatta beszédét anya, majd szedett mindenkinek kaját.
Ebéd közben a többiek az edző mérkőzést beszélték ki. Én is próbáltam bekepcsolódni a beszélgetésbe, de mindig elvesztettem a fonalat, mert a fáradságtól nem tudtam rendesen figyelni.
-Köszönöm az ebédet - álltam fel az asztaltól.
-Egészségedre - válaszolta anya.
Miközben kifelé haladtam elkezdtem levenni a melegítő felsőmet, de nem sikerült mert a vállam még mindig fájt. Felszisszentem, majd anya felé fordultam.
-Tudsz nekem segíteni? - kérdeztem meg őt. Erre anya bólintott, én meg óvatosan felemeltem mind a kettő karom, anya meg lehúzta rólam a felsőt a pólóval együtt.
-Anya! A pólót nem kellett volna! - róttam meg játékosan - De amúgy köszi - köszöntem meg neki a segítséget. Azzel felmentem az emeletre, ott elővettem egy melegítő nadrágot és hozzá egy pólót, majd bevonultam a fürdőszobába. Engedtem a kádba vizet, a vízbe raktam vörös rózsa és szőlő illatú habfürdőt és mellé egy kis fürdősót is. Miután levetkőztem belefeküdtem a kádba és teljesen ellazultam. Aztán csak arra ébredtem, hogy a víz kihűlt. Gyorsan kiszálltam a kádból, megtörülköztem, felöltöztem és kimentem.
A szobában George fogadott és csúnyán nézett rám.
-Mi a baj? - kérdeztem tőle.
-Nem szabadott volna levenni a kezedről a kötést - válaszolta mérgesen.
-De már nincs semmi baja a kezemnek. Holnap suli után úgy is megyek be apukádhoz,  hogy megnézze. - nyugtattam.
-Akkor se kellett volna levenned. Most már mindegy. A vállad hogy van? - érdeklődött tovább George.
-Még fáj, néhány nap és elmúlik. Ezért be is kenem a kenőccsel amit az ilyen sérülésekre kaptam a csapat orvosától - mondtam.
-Értem.
-Mindjárt meg is keresem. - néztem körül a szobában.
Először a szekrényem egyik fiókjában kerestem, majd jött utána a többi fiók is. Ott sem volt, így kizárásos alapon csak a komódomban lehetett. Az első fiókban a bugyijaim és a melltatóim voltak, de azért ott is megnéztem. A következő fiókban a harisnyák és a zoknik voltak, de sajnos ott sem volt. Végül a legalsó fiókba  megtaláltam. Ezután odafordultam George-hoz, aki mosolyogva nézett.
-Bekennéd a vállam és utána megmaszíroznál? - kértem tőle, miközben boci szemekkel néztem rá.
-Csak neked, csak ma, csak most cica - felelte játékosan.
-Köszi - feleltem majd hasra feküdtem az ágyamon. George a krémmel bekente a vállamamt, majd belemaszírozta. Utána kikapcsolta a melltartómat és lehúzta a vállamról a pántokat, makd a hátamat elkezdte maszírozni. Nagyon jó érzés volt, és ezt jól eső sóhajokkal adtam kedvesem tudtára. Elaludhattam, mert mikor kinyitottam a szemem bevoltam takarva és délutén négy órát mutatott az éjjeli szekrényen lévő órám. Nyújtózkodtam egy sort, majd kikászálódtam az ágybol. Ekkor vettem észre, hogy felül nincs rajtam semmi. Gyorsan megkerestem a melltartót és a pólót, majd felvettem ezeket. Lesétáltam a konyhába, mert megéheztem egy kis vaníliás és csokis pudingra. A hűtőből elővettem tejet, azt beleönöttem egy mérőedénybe, onnan meg a kotlába is felraktam főni. A maradék tejet ketté osztottam és kiöntöttam egy-egy bögréba, aztán belekevertem a porokat. Miközben tevékenkedtem nem is vettem észre, hogy valaki néz. Közben kitaláltam, hogy piskótát is kéne enni a pudinghoz. A hűtőből kivettem a tojásokat és megcsináltam a tésztát. A tésztacsinálás közben bekapcsoltam a rádiót és együtt énekeltem és táncoltam a zenével. A piskóta is gyorsan elkészült, kockára vágtam és ketté osztottam. Az egyikre öntöttem a csokisat a másikra a vaníliás pudingot. Hirtelen az ajtó irányába fordítottam a fejem és megláttam Tommy-t, kamerával a kezében.
-Muszály volt felvenni? – kérdeztem.
-Igen, muszály. Amúgy meg úgy néztél ki, mint egy gondoskodó anyuka. –válaszolta.
-Köszi ez hízelgő! Gyere ide tee nagy mackó – tártam szét a karjaimat egy ölelésre.
Aztán a kaját bevittük a nappaliba.
-Mi ez kicsim? – kérdezte anya.
-Sima piskóta pudinggal leöntve – mondtam büszkén.
-Na, akkor kóstoljuk meg – szólalt meg Marie.
Elég gyorsan elfogyott, az uzsonna után Tommy szólalt meg.
-Becky, nézzük meg az edzésedet és a konyhai tevékenységedet – mondta.
-Jó  rendben nézzük – helyeseltem.
Tommy elindította, de nem gondtam, hogy így fog kezdődni a videó.