49. fejezet

/Becca szemszöge/

-Jó reggelt Csipkerózsika!- vert fel az álomból Marie hangja. Erre csak morcosan a fejemre húztam a takarót és aludtam volna tovább, de a csajok nem hagyták.

-Na Becca kelj fel, mert elkésel a saját esküvődről. - takart ki Rachel.

-Jó oké, kelek már - ültem fel csukott szemmel.

-Akkor irány reggelizni és utána meg mehetsz fürdeni - adta ki az utasítást Marie.

Magamra kaptam a köntösöm és abban mentem le a konyhába, ahol már ki volt készítve az asztalra a kaja. Jó alaposan belakmároztam és utána felmentem a szobámba és bevenultam a fürdőbe. Ahol beálltam a tus alá és kellemesen meleg vízzel lemostam magam. Mikor mindennel végeztem megtörölköztem és belebújtam a pihe-puha fürdőköntösömbe, majd megtöröltem a hajam és szóltam a lányoknak, h végeztem. Ők kivittek a szobába és háttal leültettek a fésülködő asztal elé, majd Marie a sminkemet csinálta, míg Rachel a hajamat vette a kezei alá, hogy valami elfogadható frizurát csináljon a szertartásra.

-Kész vagyunk már? - kérdeztem türelmetlenül, mikor már nagyon ki kellett mennem a mosdóba.

-Még nem. Bírj még ki öt percet - kérte tőlem Marie, aki már a körmeimet festette ki gyöngyház színűre.

-Jó, talán annyit még kibírok, de azért siessetek, mert nagyon kell pisilnem - mondtam kérlelően a lányoknak, akik erre a kijelentésemre nevetésben törtek ki.

-Na kész vagy - mondta Rachel, majd a tükör felé fordította a széket, hogy lássam magam.

-Ez tényleg én vagyok? - kérdeztem meg tőlük elképedve, közben a tükörképemet bámultam pislogás nélkül.

-Igen te vagy. Nagyon szép vagy Édesem - ölelt meg Marie, majd a fürdőszoba felé lökdösött. - Na de most menj és könnyíts magadon.

-Oké, de aztán segítetek felvenni a ruhát? - kérdeztem meg őket.

-Igen segítünk mindenben, csak siess, mert aztán kifutunk az időből. - válaszolta Rachel.

Gyorsan rendbe tettem magam, majd utána csajok rám adták a ruhát. Ami mikor megvettük akkor egy kicsit bő volt, de most tökéletesen simult mindenhol és minden lényegeset kiemelt. Mivel pántnélküli ruhát választottam, így fűzővel kellett rám igazítani hátul a ruhát. Szerencsére a lányok nem húzták túl szorosra, így jól éreztem magam a ruhában. Mikor a fátyol is felkerült a fejemre az egész alakos tükör elé léptem és megcsodáltam magam ebben a fantasztikus ruhakölteményben.

-Csajszi egy valamit elfelejtettünk rád adni, mielőtt felvetted volna a ruhát - jött oda hozzám Marie és a kezében tartotta a kék és fehér színű harisnyakötőt.

-És azt hogy gondoltad rám adni? - fordultam felé kíváncsian.

-Rachel segít, hogy ne ess el, te meg felemeled a szoknyádat és én meg felhúzom a lábadra a harisnyakötőt - felelte egyértelműen Marie.

-Értelek - feleltem, majd Rachel vállára támaszkodtam és Marie megcsinálta szt amit az előbb felvázolt nekem.

-Most akkor a cipőt is feladom a lábadra - szólalt meg Marie előttem guggolva és a mellettem lévő cipős dobozhoz nyúlt, amelyből kivette a fehér magas sarkú cipőm és a lábamra adta azt.

-Most úgy érzem magam, mint Hamupipőke - mondtam mosolyogva Rachelnek.

-Olyan is vagy mint Hamupipőke - felelte Rach.

-Na kész is vagy csajszi - állt fel Marie. Marie és Racehl is gyorsan elkészültek, majd együtt beálltunk a tükör elé és csináltunk egy képet magunkról. Pont a sminkemet igazította Marie, amikor kopogtak a szoba ajtaján.

-Ki az? - kérdezte az ajtónál állva Rachel.

-Erica vagyok, bemehetek? - kérdezte anya.

-Persze gyere csak - tárta szélesre a szobaajtót Rach.

-Nagyon szép vagy kincsem - ölelt meg anya könnyes szemekkel. -Azért jöttem, hogy szóljak neked, hogy apád itt van és lent vár téged, hogy tudjatok indulni a templomba. Mi előttetek lévő kocsiban fogunk menni - magyarázta anya.

-Rendben, akkor mehetünk - fújtam ki a levegőt, hogy egy kicsit megnyugodjak, de nem sikerült.

Ahogy a lépcsőn mentem lefelé láttam, hogy a nappaliba ott van még Billy és Lily is, akik kíváncsian tekintenek a lépcső felé, ahonnan engem várnak. Mikor leértem pördültem egyet a tengelyem körül és kérdőn néztem rájuk.

-Na hogy festek? - kérdeztem meg őket.

-Nagyon szép vagy Becca - mondta Billy és Lily egyszerre.

-Olyan szép vagy mint édesanyád ilyen idős korában - találta meg apa is a hangját.

-Akkor ha mind itt vagyunk indulhatnánk is - törte meg a beállt kínos csendet anya és elindult kifelé.

Először apa és én mentünk ki a kocsihoz, ahova segített beszállni, majd ős is beült mellém, bár nem nagyon fért el a szoknyámtól.

-Kicsim nagyon szép vagy. Csak úgy sugárzol a boldogságtól - szólalt meg apa, miközben azt vártuk, hogy elinduljunk.

-Köszönöm apa, hogy így gondolod. Tudod ezt a napot nagyon vártam már. Egyre idegesebb vagyok - sóhajtottam fel.

-Ne idegeskedj, George úgy se hagy el téged, túlságosan szeret téged. Minden rendben lesz - fogta meg a kezem nyugtatás képpen apa, majd rám mosolygott.

-Attól félek, hogy nem leszek jó anya és feleség egyszerre - suttogtam el neki a kételyeim.

-Mind a két szerepben meg fogod állni a helyed. Azt nem mondom, hogy nem lesz nehéz, mert piszkosul nehéz lesz, de anyád és én itt leszünk nektek és segítünk, meg persze Billy és Lily is szívesen segíteni fog mindenben, amiben csak tudnak. - nyugtatott tovább apa.

-Apa, kérlek ne hagyd, hogy elessek a sorok között - kértem őt, ahogy megérkeztünk a templom elé. Először anya és Billy-ék sétáltak be, majd őket követte a két koszorús lányom: Marie és Rachel. Mikor apa a templom bejáratához kísért megálltunk egy pillanatra.

-Most még meggondolhatod magad - fordult felém komoly tekintettel apa.

-Eszembe se jutna meghátrálni életem szerelme elől - feleltem én is komolyan, majd egy puszit nyomtam apa arcára, utána ő mosolyogva az arcom elé hajtotta fátylam és a karját nyújtotta, hogy karoljak belé. Miután belékaroltam még egy kérdést fel tett apa.

-Kész vagy?

-Nem, de menjünk, mert már túl szeretnék rajta lenni - válaszoltam neki egy mély levegővétel után.

Felcsendült a szokásos nászinduló, amire apa és én szépen lassan egyre közelebb értünk az oltárhoz ahol már várt rám George.

-Vigyázz, mert egy hatalmas nagy kincs - intézte a szavait apa George-nak, és áthelyezte a kezem az ő kezébe.

-Tudom, ő az életem - válaszolta erre George.

A pap rendben levezette a szertartást, senki nem zavart be. Minden rendben volt és a boldogító igenek után fogadtuk a gratulációkat, majd elmentünk fényképezkedni és utána a vacsorára mentünk egy egyszerű, de elegáns és kifinomult étterembe.

-Szeretettel köszöntünk minden vendéget és családtagot ezen a nagyszerű alkalomból szervezett vacsorán. Fogyasszanak egészséggel ételt, italt - köszöntötte a népet a vőfély.

Ezután mindenki elfoglalta a neki kijelölt helyet az asztaloknál és utána pincérek hozták az italokat és vették fel a rendeléseket.

-Mit hozhatok a hölgynek? - kérdezte tőlem a pincér fiú, akit  Mike-nak hívtak.

-Egy narancslevet kérnék - válaszoltam mosolyogva.

-Kis lányom mit finomkodsz, igyál te is egy kis pezsgőt - szólt közbe nagypapa.

-Életem azt hiszem, h itt az ideje, hogy bejelentsük a nagy hírt - suttogta a fülembe George.

-Igen én is azt hiszem, mert le akarnak itatni - feleltem én is halkan egy nagy mosollyal az arcomon.

-Egy kis figyelmet szeretnénk kérni - kocogtatta meg a poharat újdonsült férjem és közben felálltunk mind a ketten.

Mikor mindenkinek sikerült elcsendesülnie George megköszörülte a torkát, majd megfogta a kezem és rám nézett, utána boldogságtól csillogó szemekkel belekezdett a mondandójába.

-Egy nagyszerű hírt kell közölnünk az összegyűlt kedves vendégekkel és rokonokkal. Ugyanis kevesebb, mint nyolc hónap múlva szülők leszünk az én kedvesemmel Rebeccaval. Az én kedves életem értelme és mától a kis feleségem állapotos. – mondta hatalmas nagy örömmel George. Látszott, hogy mindenki először meglepődött majd utána szinte a vendégsereg egyszerre emelte a magasba az italos poharát és közben mondták, hogy gratulálunk.

„-Anya annyira mesébe illő az ahogy apa és te összejöttetek. Miért csak most mesélteted el nekem a történeteteket? – kérdezte a kis lányom tőlem, aki már nem is olyan kicsi, hisz tizenhat éves. Amandának hívják és ő is rajong a kézilabdáért, pont úgy ahogy én régen. Sajnos egy súlyos térdsérülés miatt végleg abba kellett hagynom az imádott sportomat. Most vagyok állapotos a második gyermekünkkel, aki minden jel szerint fiú lesz. Mi kis második szemünk fénye lesz ez a gyermek. Szerencsére George és én remek házas életet élünk kisebb nagyobb veszekedésekkel, de el vagyunk. Ennél boldogabb életet nem is kívánhatnék magamnak”

Vége